Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar

Általános információ

Az SZTE Zeneművészeti Kar rövid története

Az 1879-es árvízkatasztrófát követő újjáépítéssel egy időben a szegedi zeneoktatás is lendületes fejlődésnek indult. Az 1880-ban Langer Viktor zeneszerző által megalapított Városi Zenedét 1883-1903-ig Szögi Endre muzsikus és zeneszerző vezette. Ehhez az időszakhoz fűződik számos új tantárgy, valamint az intézmény növendéklétszámának jelentős emelkedése. Ebben az időszakban indították meg a 6 zeneiskolai osztályt követő „kiművelési osztályt”, amelyben a növendékek tudásukat magasabb szinten képezhették. 1904-től hívták meg a Zenede élére a kiváló muzsikust, Király-König Pétert, aki szaktudásával és szervezőkészségével évtizedeken át meghatározó egyénisége lett Szeged zenei életének. Az 1905/1906-os tanévet új szervezeti szabály szerint kezdték meg, amely minden szempontból igazodott a budapesti Magyar Királyi Zeneakadémia tantervéhez, tehát a szegedi az egyik legkorszerűbb szellemben oktató vidéki zeneiskolának számított. Király-König a megemelt óraszámokhoz új tanárokat szerződtetett. Ingyenes tanszakként beindította a bőgő, a kürt és a klarinét oktatását.

Az oktatás színvonalas voltát jelzi, hogy a Zenede olyan – később a Zeneakadémián is továbbtanuló – kiválóságokat nevelt, mint például Huszka Jenő zeneszerző, Fleischer Antal karmester, Ocskay Kornél operaénekes és Belle Ferenc hegedűművész. A növendéklétszám is egyre növekedett, az 1918/19-es tanévben a beiratkozottak száma már 341 volt. Az intézmény működésének köszönhetően megpezsdült a város zenei élete is. A Városi Zenede évente négy hangversenyt rendezett.

1903-tól komoly épületgondok jelentkeztek, mivel a növendékek száma ekkor már 400 fölött volt. 1911-ben megindultak a tervbe vett zenepalota előmunkálatai, a megvalósulást azonban a háború megakadályozta. Az épületgondon a Város úgy próbált segíteni, hogy a Zenedét egy bérház (a Tukats-ház) I. emeletére költöztette. (A Zeneművészeti Kar jelenleg is itt működik.) Gróf Klebersberg Kúnó kultuszminisztersége alatt (1922-1931) Szegeden hatalmas egyetemi beruházások valósultak meg, amelyek sajnos nem jártak együtt a zeneoktatás infrastruktúrájának fejlesztésével. Így nem került sor az évtizedekkel korábban tervbe vett zenepalota felépítésére sem.

Szeged mint egyetemi város joggal tartott igényt a zeneoktatás fejlesztésére. 1945. április 14-én Pálfy György helyettes polgármester küldte el a Minisztériumhoz a Város - zenekonzervatórium létrehozására vonatkozó - kérelmét, melyben hivatkoztak a leendő operatársulat és a városi zenekar várható igényeire is. 1946. május 27-én Keresztury Dezső kultuszminiszter - elfogadva a Város érveit - a pénzügyminiszterhez szóló átiratában így írt:
„Az európai színvonalra emelkedő szegedi operajátszásnak előfeltétele, hogy zenekarának tagjait, továbbá énekkarának énekeseit komoly pedagógiai értékű tanárok képezzék és tartsák karban Szegeden, mert a főváros aránytalan túlsúlyát csak fokozná, és a magyar vidéket csak szegényítené, ha minden utánpótlást Budapest lenne kénytelen szolgáltatni.

Decentralizációra irányuló kultúrpolitikám útja csak az lehet, hogy a nagyobb vidéki városokat olyan kulturális intézményekkel ajándékozom meg, amelyek szerves begyökerezésükkel tudják biztosítani a magyar dolgozók százezrei részére az európai kultúrszínvonalat. Ilyen meggondolás alapján a Szegedi Nemzeti Színház operai tagozatának, de általában Szeged város és a Duna-Tisza köze zenekulturális életének állandó és szerves támaszául tervezem a Szegedi Állami Zenekonzervatóriumot, amelynek megfelelő fizetési osztályokba sorolandó tanári állásaira országos színvonalú tanerőket szándékozom meghívni.”

1946. szeptember 5-én Szeged város Közgyűlése elfogadta a Minisztériummal kötendő szerződéstervezetet, miszerint az állam a személyi, a Város a dologi kiadásokat vállalja. A Minisztertanács 1946. október 15-i határozatában rendelkezett a szegedi konzervatórium igazgatói és tanári állásainak szervezéséről. A Művészeti Tanács javaslatára október végén Baranyi Jánost nevezték ki igazgatónak, aki a Délmagyarország november 14-i számában megjelent programadó cikkében arról írt, hogy „a zenei pályára készülők tanulmányaikat itt végezhetik egészen a tanári, illetve a művészi diploma megszerzéséig”. Ezek szerint akkor még és már élt a remény, hogy a Szegedi Zenekonzervatórium főiskolai rangot kap.

Az állami zenekonzervatóriumok szervezéséről 1947. január 17-én megjelent rendelet azonban másként határozott:
„Az állami zenekonzervatórium célja egyrészt, hogy a zenei életpályára készülőket (énekesek, zenekari és énekkari tagok stb.) kiképezze, és a legmagasabb fokú zenei tanulmányokra előkészítse, másrészt, hogy olyanoknak, akik a zenélést nemes művelődési szándékból, de nem élethivatásként kívánják elsajátítani, a zenei műveltség terjesztése céljából az általános zeneoktatás keretében magasabb fokú zeneművészeti tájékozódást is adjon”.

A rendeletben meghatározott kettős feladatnak megfelelően a Szegedi Állami Zenekonzervatóriumban 4 előkészítő és 4 akadémiai osztály jött létre. Az akadémiai osztályok vizsgái a Zeneakadémia kiküldött tanárai előtt folytak. A Konzervatórium végzett növendékei tanári vagy művészi diplomát csak a budapesti Zeneakadémia elvégzésével szerezhettek. A rendelet alapján tehát a konzervatóriumok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolával függő és alárendelt viszonyba kerültek.

A Szegedi Állami Zenekonzervatóriumban a tanítás - a felvételt nyert 630 fő számára - 1947 szeptemberében megkezdődött. Tanévnyitó beszédében Baranyi János igazgató beszámolt az elmúlt két év küzdelmeiről, és reményét fejezte ki, hogy valamikor megindulhat az intézményben a tanár- és művészképzés is. Igazgatása alatt kiépült a fúvós és az ének tanszak, tanári munkát vállalt az olasz Luigi Renzi énekmester és többen a szegedi operaegyüttes tagjai közül.

A Konzervatórium saját szervezésű bérletsorozatot indított Collégium Musicum címmel, mely magas színvonalú műsoraival szolgálta a Város zenekultúráját, lehetőséget adva tanárai művészi képességeinek kibontakoztatásához is.

1952-ban megkezdődött a zeneoktatás reformja. A Minisztertanács 68/1952. számú – 1952. augusztus 17-én megjelent – rendelete külön intézményekre tagolta az alsó, a közép- és a felsőfokú zeneoktatást. A Szegedi Zenekonzervatóriumot - leválasztva róla az alsó fokú képzést - zeneművészeti szakiskolává alakította át. A rendelet értelmében 1953-tól az intézmény hivatalos neve Szegedi Állami Zeneművészeti Szakiskola lett.

A Tömörkény István Gimnáziumon belül megszervezték - a heti 25 közismereti órával, és 10-25 főre tervezett létszámmal - működő zenegimnáziumi osztályokat. 1952-ben első és második osztály indult.

1954. őszén a Népművelési Minisztérium megszüntette a két éve létrehozott zenegimnáziumi osztályokat a működtetés magas - évi 70-80 ezer forintos - költségeire hivatkozva. A Minisztérium az elhamarkodott intézkedést már 1955. februárjában visszavonta.

A Zeneművészeti Szakiskolában - a középfokú képzés mellett, arra épülve - három évfolyamos tanárképző tagozat is indult, amely az alsó fokú zeneiskolák számára képzett tanárokat. Az intézmény 1954. júniusában adta ki az első tanári diplomákat. 1955-ben a Szegedi Állami Zeneművészeti Szakiskola öt tanszékén (19 tanszakon) 310 növendék tanult.

Az 1952-ben kiadott rendeletnek alapvető hiányossága volt, hogy a zenetanár-képző intézményeknek nem adott főiskolai rangot, pedig az egész akkori oktatási rendszerben a tanárképzés már felsőoktatási intézményekben folyt.
1966-ban az ország öt zeneművészeti szakiskolájában szétvált a szakiskolai oktatás és a zenetanárképzés. Ez utóbbit a Művelődési Minisztérium főiskolai rangra emelte. A szegedi intézmény hivatalos neve ekkor Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Ének- és Zeneiskolai Tanárképző Intézet Szegedi Tagozata lett.

1983-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – a színvonalas szegedi vonósképzés elismeréseként elsőként a hegedű és cselló szakokon – engedélyezte, hogy egyetemi képzés induljon a III., IV. és V. évfolyamokban. A későbbi években további 15 szak kapta meg az egyetemi képzés jogát.

1990-ben a Művelődési Minisztérium jóváhagyta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatát, mely alapján az Intézet Konzervatóriummá alakult.

1996-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyetemi Tanácsának határozata alapján az ország két konzervatóriuma valamennyi engedélyezett szak első három évfolyamában is folytathat egyetemi képzést. Az említett határozat évenkénti átjárhatóságot biztosít a főiskolai és egyetemi képzési szint között, lehetővé téve, hogy a hallgató a tanulmányai során tanúsított előmenetele és tehetsége alapján szerezzen főiskolai vagy egyetemi diplomát.

A Konzervatórium 1998-ban levált a Zeneakadémiáról, és a Szegedi Felsőoktatási Szövetség alapító tagjaként működött 2000. január 1-jéig. Ekkor az integráció révén létrejött Szegedi Tudományegyetem kari jelleggel működő önálló oktatási egységévé vált.

Sikeres kari akkreditációt követően 2003. szept. 1-jétől a Szegedi Tudományegyetem 11. karaként folytatja tevékenységét, és képez a főiskolai szakokon kamaraművészeket és tanárokat, az egyetemi szakokon pedig előadóművészeket és művésztanárokat.

A Zeneművészeti Kar ­– mely 1998-ig az akkori Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola részeként működött – szakmai feladatait ma is a magyar zeneművészeti oktatás nagy múltra visszatekintő gyakorlata alapján végzi, meghatározó szerepet tölt be Szeged és a régió zenei életében, mivel a magas színvonalú oktatómunka mellett jelentős művészeti tevékenység is folytat.